nyomtatóbarát verzió

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK (GYIK)

Tartalomjegyzék

  1. Beküldéssel kapcsolatos kérdések
  2. Beküldéssel kapcsolatban gyakran előforduló hibák
  3. Beküldési határidők
  4. Beküldhető nyomtatványfajták, dokumentumok
  5. Beküldött beszámolók javításának menete
  6. MÁK befizetéssel kapcsolatos kérdések
  7. IFP befizetéssel kapcsolatos kérdések
  8. Elektronikus számlázással kapcsolatos kérdések
  9. NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) levéllel kapcsolatos kérdések
  10. Technikai jellegű kérdések

1. Beküldéssel kapcsolatos kérdések

1.1. Ki jogosult megküldeni a beszámolót?

A beszámolót a cégnek az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 7. §-ának (2) bekezdése szerinti képviselője küldheti meg a Céginformációs Szolgálat részére: (2) Jogi személyt és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetet az adóhatóság, az adópolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium előtt a rá vonatkozó szabályok szerint képviseleti joggal rendelkező személy vagy munkaviszonyban álló jogtanácsos, a képviseleti jogosultságát igazoló nagykorú tag, alkalmazott, megbízás alapján eljáró jogtanácsos, továbbá ügyvéd, ügyvédi iroda, európai közösségi jogász, adószakértő, okleveles adószakértő, adótanácsadó, könyvelő, számviteli, könyvviteli szolgáltatásra vagy adótanácsadásra jogosult gazdasági társaság, illetőleg egyéb szervezet alkalmazottja, tagja képviselheti.

1.2. Kell-e regisztrálnom valahol, hogy a beszámolót megküldhessem a kormányzati portálon keresztül?

Az elektronikus beszámoló megküldéséhez elengedhetetlen, hogy a megküldő rendelkezzen kormányzati portál Ügyfélkapus hozzáféréssel. Amennyiben a megküldőnek nincs Ügyfélkapus hozzáférése, akkor azt létre kell hoznia. (Bővebb információk a https://ugyfelkapu.magyarorszag.hu/regisztracio oldalon találhatók.)

1.3. Szükséges-e elektronikus aláírás a beszámoló megküldéséhez?

Az elektronikus beszámoló Ügyfélkapun keresztüli megküldéséhez nem szükséges elektronikus aláírással rendelkeznie a beküldőnek.

1.4. Azon kívül, hogy elektronikusan benyújtom a beszámolót az ügyfélkapun keresztül, kell még külön a cégbírósághoz is küldenem?

Az elektronikus úton való megküldéssel a cég eleget tesz a letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének is, így nem kell a beszámolót külön a Cégbírósághoz is benyújtani.

1.5. Hova kell küldenem a vagyonmérleget?

A vagyonmérleget és vagyonleltárt az illetékes Cégbírósághoz kell küldeni, ügyvéd által elektronikusan aláírva „egyéb iratként” vagy a változás bejelentés mellékleteként. Az KIM-nek nem kell elküldeni. (A Ctv. 61/B. § szerinti vagyonmérleget a Céginformációs Szolgálat részére kell megküldeni az EB05 űrlapon).

1.6. Hogyan kell benyújtani külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepének a beszámolóját?

A fő szabály szerint a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepének a beszámolóját az általános szabályok szerint letétbe kell helyezni, közzé kell tenni [Számviteli törvény 153.§ (5) bekezdése és 154.§ (1) bekezdése]. Ezen kötelezettség alól az a fióktelep mentesül, amelynek: - a külföldi székhelyű vállalkozásának a székhelye az Európai Unió valamely tagállamában található, vagy - a külföldi székhelyű vállalkozás székhelye nem az Európai Unió tagállamában van, azonban az adott állam jogszabályai által előírt beszámoló készítési, könyvvizsgálati, letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségei összhangban vannak az Európai Unió vonatkozó előírásaival [Számviteli törvény 154/A§-ának (1)-(2)bekezdése]. Ezen fióktelepeknek a saját beszámolójukat nem kell letétbe helyezni, közzétenni, hanem a külföldi székhelyű vállalkozás - adott állam jogszabályai szerint elkészített - beszámolóját kell letétbe helyezni, közzétenni a Cégszolgálatnál [számviteli törvény 154/A.§ (3)bekezdése]. A külföldi beszámolót magyar nyelven kell letétbe helyezni, közzétenni [Számviteli törvény 154/A.§-ának (4)bekezdése]. A számviteli törvény nem követeli meg a külföldi beszámoló hiteles magyar fordítását.

1.7. Milyen mellékletek szükségesek a beszámolóhoz? /pl. taggyűlési meghívó, taggyűlési jegyzőkönyv, nyereség felosztási megállapodás stb./

A törvényben foglalt kötelező mellékleteket kell csatolnia. A csatolmány fájl formátuma csak PDF lehet.

1.8. Hol tudom letölteni a nyomtatványkitöltő keretprogramot és az elektronikus űrlapot?

Az Általános nyomtatvány kitöltő programot innen töltheti le, a beküldéshez szükséges űrlapot pedig ide kattintva.

1.9. Van-e a beszámolóhoz kitölthető séma, standard nyomtatvány?

A Cégszolgálat nem köti ki egyetlen séma használatát. A beszámolónak a Számviteli törvény előírásainak megfelelően kell elkészülnie, a beszámoló egyes részei az erre alkalmas tetszőleges program(ok)kal elkészíthetők, azonban a beszámolót képező, csatolt dokumentumoknak meg kell felelniük a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által közzétett műszaki követelményeknek. A honlapunkról elérhető az Éves beszámoló, Egyszerűsített éves beszámoló, Sajátos egyszerűsített éves beszámoló, Konszolidált éves beszámoló ÁNYK típusú sémája.

1.10. Hol tudom feltölteni az elektronikus beszámolót az Ügyfélkapun keresztül?

A Kormányzati Portál Ügyintézés/szolgáltatások menüpontja alatt a Szolgáltatások A-Z-ig menüpont alatt a C betűnél a Cégbeszámoló elektronikus küldése címszó alatt küldheti meg az elektronikus beszámolót.

1.11. Mi a teendőm, ha nem kaptam visszaigazolást, hogy megkapták a beszámolómat?

Informatikai ellenőrzésünk után, a visszaigazolást haladéktalanul megküldjük a Kormányzati Portálon keresztül a Beküldőnek. Kérjük legkésőbb a beküldést követő napon ellenőrizzék értesítési tárhelyüket a kormányzati portálon. Amennyiben Ügyfélkaputól kaptak, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Osztálytól nem kaptak visszaigazolást, kérjük ezt jelezzék részünkre az elektronikus levélcímen. A beszámoló benyújtás alkalmával a beküldő személy ügyfélkapujának értesítési tárhelyére érkezik visszajelzés (informatikailag hibátlan / helytelen). Az értesítési tárhelyre érkező dokumentumok 30 napig érhetőek el, utána automatikusan törlődnek. Amennyiben a küldött beszámolót a e-beszamolo.kim.gov.hu honlapon (beszámoló keresés menüpont) megtalálta, az egyben az informatikailag hibátlan küldést is jelenti.

1.12. Mi a teendőm, ha nem jelent meg a honlapon a beszámoló, amit megküldtem?

A kormányzati portálon küldött beszámolók informatikai vizsgálata után mindenkinek küldünk visszaigazolást. Amennyiben ezt nem kapta meg és az Ügyfélkaputól sem kapott visszaigazolást a küldésről, kérjük, keresse meg a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központot.
Informatikai ellenőrzésünk után, a visszaigazolást haladéktalanul megküldjük a Kormányzati Portálon keresztül a Beküldőnek. Kérjük legkésőbb a beküldést követő napon ellenőrizzék értesítési tárhelyüket a kormányzati portálon. Amennyiben Ügyfélkaputól kaptak, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Osztálytól nem kaptak visszaigazolást, kérjük jelezzék részünkre az elektronikus levélcímen.

1.13. A beküldés után Értelmezhetetlen beszámoló boríték hibaüzenetet kaptam, mi a teendőm?

Javasoljuk, hogy telepítse fel a legújabb JAVA keretrendszert, valamint telepítse újra az ÁNYK nyomtatványkitöltő programot. Ezek után természetesen az űrlapunkat szintén telepítenie kell. A problémát valószínűleg a nem megfelelő telepítés okozhatta.
Amennyiben a hiba továbbra is fennáll kérjük vegye fel a kapcsolatot a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ (Ügyfélvonal) ügyfélszolgálatával az alábbi telefonszámokon:

  • Az Ügyfélvonal telefonszáma:
    • Magyarországról: 1818
    • Külföldről: +36 1 452-3622
  • Fax:
    • Magyarországról: +36 1 452-3621
    • Külföldről: +36 1 452-3621

1.14 Milyen beszámolókat kell benyújtani végelszámolás esetén?

Végelszámolás esetén a következő beszámolókat kell közzétételre benyújtani:

  • tevékenység záró (a végelszámolás megkezdése előtti időpontra vonatkozóan, a megkezdett üzleti év beszámolója)
  • üzleti évet záró (amennyiben a végelszámolási időszak meghaladja a tevékenységet záró beszámoló záró időpontjától számított egy évet, évenként kell készíteni)
  • végelszámolási (a végelszámolási időszakra vonatkozó beszámoló, amennyiben a végelszámolás egy évnél hosszabb időtartamú, akkor a fennmaradó tört évről szóló beszámoló)

2. Beküldéssel kapcsolatban gyakran előforduló hibák

2.1 Nem megfelelő nyomtatvány használata.

Kérjük, hogy a kitöltés során mindig a legfrissebb verziószámú nyomtatványt használják, mely elérhető a http://e-beszamolo.kim.gov.hu/letoltes-urlap.aspx oldalon. A Céginformációs Szolgálat kizárólag a hatályos nyomtatványokat fogadja be (pl. 2013. évben kizárólag a 13EB típusú nyomtatványok alkalmazhatóak), a korábbi években használt nyomtatványokat a Szolgálat azonnal elutasítja.

2.2 A Magyar Államkincstár által kibocsátott közzétételi költségtérítés befizetését tanúsító igazolás nem megfelelő formátumban lett az elektronikus űrlaphoz csatolva, vagy az már felhasználásra került egy korábbi mérlegbeküldésnél.

A MÁK igazolást dosszie vagy es3 kiterjesztésben kell csatolni az űrlaphoz, nem szabad a MÁK igazolást PDF-é átalakítani. Javasoljuk, hogy a Magyar Államkincstártól kapott elektronikus levél mellékletét megnyitás nélkül mentse le az Ön által megszokott módon és így csatolja az űrlaphoz.

Amennyiben a közzétételi költségtérítés már felhasználásra került, a költségtérítési-befizetési igazolás és utalványmintát újra le kell kérni és a közzétételi díj ismételt befizetésével a beszámolót újra be kell nyújtani.

2.3 Az űrlapon megjelölt mellékletek száma nem egyezik meg a ténylegesen csatolt mellékletek számával.

Abban az esetben, ha egy dokumentum (pl. kiegészítő melléklet) több fájlként áll rendelkezésre, azt a beszámolóhoz való csatolást megelőzően egy dokumentummá kell átalakítani.

2.4 Az elektronikus űrlap kötelezően kitöltendő rovata egyáltalán nem, vagy nem megfelelően lett kitöltve.

Az űrlap rovatainak kitöltésénél ügyelni kell arra, hogy valamennyi kötelezően kitöltendő rovatban szerepeljen adat, amennyiben pl. a cég székhelyének csak helyrajzi száma van, akkor a „Közterület neve” rublikába megadható „Külterület” vagy „Belterület” elnevezés, a „Közterület jellege” rublikába pedig a legördülő menüből válassza ki a „hrsz.”.

3. Beküldési határidők

3.1. Mi a beszámoló beküldés határideje?

Éves, (sajátos, mikrogazdálkodói) egyszerűsített éves beszámoló esetén az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig.
Éves konszolidált beszámoló esetén az üzleti év mérlegfordulónapját követő hatodik hónap utolsó napjáig.

Vagyonmérleg benyújtása a Ctv. 61/B. § (3) bekezdése alapján:
A cégjegyzékbe bejegyzett tag részesedésének átruházása esetén a cégbíróság a változásbejegyzési kérelem benyújtásáról elektronikus úton értesíti az állami adóhatóságot. Az állami adóhatóság 3 munkanapon belül elektronikus úton jelzi, ha a cég az állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott, túlfizetéssel csökkentett, 15 millió forintot meghaladó köztartozással rendelkezik. Az állami adóhatóság jelzése esetén a cégbíróság hiánypótlási eljárás keretében felhívja a céget a részesedés átruházás napjával, mint fordulónappal elkészített, könyvvizsgáló által hitelesített vagyonmérleg benyújtására [Ctv. 61/B. §].

Előtársasági időszak:
A jogelőd nélkül alapított vállalkozó közzétételi kötelezettségnek a cégjegyzékbe való bejegyzésének, illetve a cégbejegyzés iránti kérelem jogerős elutasításának, vagy a cégbejegyzési eljárás megszüntetésének napját követő harmadik hónap utolsó napjáig köteles eleget tenni.
Nem kell az előtársasági időszakról, mint önálló üzleti évről külön beszámolót készíteni, ha ezen időszak alatt a vállalkozó vállalkozási tevékenységét nem kezdte meg, és a bejegyzésre az üzleti év naptári évnek megfelelő, illetve a választott mérlegfordulónapjáig sor került. Ez esetben az első üzleti év a létesítő okirat ellenjegyzésének, illetve közokiratba foglalásának napjától a bejegyzett társaság üzleti évének mérlegfordulónapjáig tart. [Számv. tv. 135. § (1)-(6)bekezdés]

Devizanemek közötti áttérés:
A vállalkozó az áttérés előtti pénznemben készített beszámolóját, az áttérés napját követő ötödik hónap utolsó napjáig köteles közzététel és letétbe helyezés céljából a Céginformációs Szolgálat számára benyújtani [Számv.tv. 145. § (4) bekezdés].

Felszámolás:
A tevékenységet lezáró beszámolót a gazdálkodó szervezet, a mérleg fordulónapját követő 30 napon belül köteles a Céginformációs Szolgálat részére közzététel és letétbe helyezés céljából benyújtani [225/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. § (4) bekezdés].

Végelszámolás:
A tevékenységet lezáró beszámolót a gazdálkodó a végelszámolás kezdő időpontjától számított 30 napon belül köteles benyújtani közzététel és letétbe helyezés céljából a Céginformációs Szolgálat részére [72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 3. § (4) bekezdés].
A végelszámolás időszaka alatt készített számviteli beszámolót a végelszámolási időszak üzleti éve mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig kell a Céginformációs Szolgálat részére közzététel és a letétbe helyezés céljából benyújtani [72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 5. § (6) bekezdés].
A gazdálkodó törlésére irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg, de legkésőbb a mérlegfordulónapot követő 60 napon belül végelszámolási időszakot lezáró beszámolót kell közzététel és letétbe helyezés céljából a Céginformációs Szolgálathoz benyújtani. Ezt a rendelkezést azokra a beszámolókra kell alkalmazni, amelyek mérlegforduló napja 2009. április 30. napját követő napra esik [72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 7. § (6) bekezdés].

Törlés:
A cég a törlésére irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg, de legkésőbb a mérlegfordulónapot követő 60 napon belül a végelszámolási időszakot lezáró beszámolót köteles közzététel és letétbe helyezés céljából a Céginformációs Szolgálathoz benyújtani. Ezt a rendelkezést azokra a beszámolókra kell alkalmazni, amelyek mérlegforduló napja 2009. április 30. napját követő napra esik [72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 7. § (6) bekezdés].

Átalakulás:
Az átalakulás során megszűnő cég az átalakulás napját - mint mérlegfordulónapot - követő 150 napon belül köteles a tevékenységet lezáró éves beszámolóját a Céginformációs Szolgálat részére közzététel és a letétbe helyezés céljából benyújtani.
Az átalakulás bejegyzését követően 90 napon belül ekészítendő végleges vagyonmérleget és vagyonleltárt [Gt. 87.§ (2) és Számv. tv. 141.§(1)]a Cégbíróságnak megküldeni elektronikus úton.

4. Beküldhető nyomtatványfajták, dokumentumok

4.1. Hány darab csatolmányt tudok csatolni az űrlaphoz?

A csatolmányok számát a megküldésre kerülő dokumentumokban bejelölt X-ek száma határozza meg. Ezen dokumentumok .pdf kiterjesztésűek lehetnek.

  1. Mérleg (kizárólag a CEGINFO_13EB_05 nyomtatvány esetén)
  2. Eredménykimutatás (kizárólag a CEGINFO_13EB_05 nyomtatvány esetén)
  3. Kiegészítő melléklet
  4. Független könyvvizsgálói jelentés
  5. Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat
Ezen túlmenően a költségtérítés befizetéséről szóló MÁK igazolást is csatolni kell az űrlaphoz, melynek kiterjesztése dosszié formátum. (az igazolást ebben a formában küldi a MÁK)

4.2. Hogyan tudok pdf-et előállítani?

Pdf előállításra számos ingyenes megoldás létezik. Kérjük, használja az internet keresőjét az Önnek megfelelő alkalmazás kiválasztásához. Ezeknek az alkalmazásoknak a lényege, hogy bármilyen program kimeneti fájljából képesek PDF-fájlt készíteni, amennyiben az adott program rendelkezik nyomtatási funkcióval. Ide kattintva ingyenesen tölthet le egy ilyen alkalmazást.

4.3. A pdf dokumentum szkennelést jelent?

Nem. A jogszabály (Ctv 18. § (1) bekezdés) egyértelműen kimondja, hogy „nincs helye a papír alapú beszámoló képi formátumú elektronikus okirattá történő átalakításának." A pdf formátum előállítására vonatkozóan a „Hogyan tudok pdf-et előállítani?" kérdésnél talál útmutatást.

4.4. A könyvelőprogramom egy fájlban hozza létre a mérleget, eredménykimutatást, így csak 1 pdf dokumentum van, hogyan tudom ketté bontani?

Ha a dokumentum fedlappal készült, szükséges csatolni fedlapot, DE a mérleg csak 1 db PDF formátumú csatolmány lehet. Amennyiben külön eszköz, külön forrás, külön fedlap munkalappal dolgozik, úgy az alábbi módon készíthet 1 db PDF dokumentumot a munkalapokból:
A PDF formátumú beszámolót megnyitja, rákattint a nyomtatás menüpontra, kiválasztja a PDF előállító programot s nyomtatásra csak a beszámoló mérleg részét jelöli meg (pl. 1-2 oldal). Ekkor készül egy új PDF dokumentum, ami a mérleg lesz.
Ezt követően újra megnyitja a PDF formátumú beszámolót, újra rákattint a nyomtatás menüpontra, kiválasztja a PDF előállító programot s nyomtatásra most csak a beszámoló eredménykimutatás részét jelöli meg (pl. 3-4 oldal). A PDF készítő program pedig létrehozza az eredménykimutatás PDF formátumú dokumentumot.
Ha a fenti útmutatást követi, akkor létrehozhatja a szükséges csatolmányokat.

4.5. Hogyan tudom a külön álló munkalapokat egy pdf dokumentumba előállítani?

Excelben kettő vagy több munkalap összevonása (csoportba rendezése) a Microsoft Windows operációs rendszerben máshol is alkalmazható módon a CTRL billentyű használatával lehetséges.

Az Excel állapotsora feletti munkalapokat (név szerint) tartalmazó sorban az összevonni kívánt munkalap fülekre kattintsunk úgy, hogy eközben a CTRL billentyűt lenyomva tartjuk. A csoportba foglalt munkalapok megnevezése a Windows beállított színsémájának függvényében egységes, a példaként csatolt ábránkon fehér színnel kerül „kiemelésre”. (Munka1, Munka2 valamint Munka5). Ezt követően a nyomtatáskor az ábra szerint meg kell adni, hogy a kijelölt munkafüzetlapok kerüljenek nyomtatásra. Csoportba rendelés esetén a kijelölés alapértelmezettként jelenik meg, mégis javasoljuk ellenőrizni.

4.6. Hogyan kell elneveznem a pdf csatolmányokat?

Javasoljuk, hogy egyértelmű elnevezéseket használjon, hiszen a kereső program találati listája az Ön által adott néven fogja megjeleníteni a csatolmányokat. Kérjük kerülje az un. speciális karakterek (&,@,%) használatát.

4.7. A cég könyvvizsgálatra nem kötelezett, azonban mégis szeretne könyvvizsgálói jelentést a beszámolóhoz csatolni, hogyan tehetem ezt meg?

Amennyiben a cég nem kötelezett könyvvizsgálói jelentés készítésére valamint beküldésre, ám ennek ellenére csatolni akar könyvvizsgálói jelentést, úgy azt a (szöveges) kiegészítő melléklet dokumentum részeként tudja megtenni.

5. Beküldött beszámolók javításának menete

5.1. Sikeresen (informatikailag hibátlanul) beküldtem a beszámolót, de az interneten megkeresve észrevettem, hogy...

  • véletlenül hibás adatot írtam az űrlapra/ a beszámolóba,
  • véletlenül nem megfelelő pdf dokumentumokat csatoltam,
  • elfelejtettem becsatolni az egyik mellékletet

hogyan tudom javítani?

A fenti esetekben a teljes, komplett beszámolót – a hibák javítása után – újra kell küldeni, és a közzétételi díjat ismételten meg kell fizetni. Erre tekintettel kérjük gondosan ellenőrizze az adatokat, illetve hogy minden szükséges dokumentumot megfelelően csatolt-e.

6. MÁK befizetéssel kapcsolatos kérdések

6.1. Honnan tudom lekérni a MÁK igazolás és utalványmintát?

A Magyar Államkincstár költségtérítési-befizetési igazolás és utalványmintát az alábbi linkről kérheti le.

6.2. A cég számláján inkasszó van ezért nem tudja befizetni a költségtérítést, mi a teendőm?

Nem kell feltétlenül a cég számlájáról érkeznie a befizetésnek, más számláról is teljesíthető az utalás, tehát akár nyugodtan fizetheti Ön is, vagy bármely más magánszemély, könyvelő, vagy cég. A számlát minden esetben arra a cégnévre állítjuk ki, amelynek beszámolójához a visszaigazolást csatolták.
Lényeges, hogy átutaláskor a közlemény rovatba kizárólagosan - az előzőleg lekért utalványmintán található - 16 jegyű ügyazonosító számot tüntessék fel.

6.3. Megkaptam a MÁK igazolását a befizetésről, hogyan tudom csatolni ezt az űrlaphoz?

A MÁK igazolást dosszie vagy es3 kiterjesztésben kell csatolni az űrlaphoz. Nem szabad a MÁK igazolást PDF-é átalakítania. Javasoljuk, hogy a Magyar Államkincstártól kapott elektronikus levél mellékletét megnyitás nélkül mentse le az Ön által megszokott módon és csatolja az űrlaphoz.

6.4. Nem kaptam meg a MÁK elektronikus levelét, pedig korábban rövid időn belül megérkezett, mit tegyek?

Kérjük ellenőrizze levelező programjának levélszemét (spam) mappáját. Előfordulhat, hogy oda került a MÁK által küldött visszaigazolás. Amennyiben ott sem találja, kérjük vegye fel a kapcsolatot a Magyar Államkincstárral az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: 06-1-452-2910 (1.menü)
E-mail:

6.5. Nem kaptam meg a MÁK visszaigazolást, mit kell tennem?

Az igazolások kibocsátásával kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatának jelezze.
Telefon: 06-1-452-2910 (1.menü)
E-mail:

6.6. Külföldről szeretném utalni a költségtérítést és ehhez szükségem lenne a minisztérium IBAN számára illetve SWIFT kódjára, melyek ezek?

A külföldről történő utaláshoz szükséges adatok az alábbiak:
IBAN szám: HU11 1003 2000 0181 0039 0000 0000
SWIFT kód: MANE HU HB
Kérjük ebben az esetben is tüntessék fel az ügyazonosítót a közlemény rovatban.

6.7. Elrontottam az ügyazonosító számot a banki átutalás során, mit kell tennem?

Amennyiben az ügyazonosító számot helytelenül adta meg, a MÁK rendszere nem tud visszaigazolást küldeni. Ez esetben vissza kell igényelni az összeget (ld. következő kérdés), és a befizetési folyamatot újra kell kezdenie. (Hasznos tipp: az ügyazonosító szám elírásának elkerülése céljából javasoljuk a ctrl+C (=másolás), ctrl+V (=beillesztés) billentyűkombináció használatát amennyiben lehetséges)

6.8. Hogyan tudom visszaigényelni a fel nem használt/tévesen utalt költségtérítést?

Visszautalási kérelmet kell írni (e-mail cím: vagy postacím: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Pénzügyi és Számviteli Főosztály, 1357 Budapest, Pf. 2.)

A kérelemhez csatolni kell a költségtérítés befizetését bizonyító igazolást: a MÁK visszaigazolást, vagy ennek hiányában átutalási bizonylatot / banki kivonatot. Amennyiben még a korábbi rendszer szerint csekken fizetett, akkor a feladóvevény másolatát.

6.9 Mennyi ideig használható fel a befizetett MÁK igazolás?

A befizetések korlátlan ideig használhatóak fel.

6.10 Hibás közzététel esetén kell-e ismételten költségtérítést fizetnem?

  • Amennyiben a beszámolót rendszerünk informatikai szempontból hibásnak találta és ezért a közzététel nem történt meg, a befizetés igazolás még nem kerül felhasználásra, ezért nem kell az összeget újra megfizetni.
  • Amennyiben a már közzétett – rendszerünk informatikai vizsgálatán megfelelt – beszámolót ellenőrzés során hibásnak találtuk (szkennelt dokumentum, stb.) és ezért a beszámolót eltávolítottuk, a javított beszámoló megküldésekor a közzétételi díjat ismételten meg kell fizetni, mivel az összeg a korábbi közzététel során már felhasználásra került.

8. Elektronikus számlázással kapcsolatos kérdések

8.1. Meddig kell megőrizni az elektronikus számlát?

Az elektronikus számlák tárolására ugyanazok a számviteli, adójogi szabályok vonatkoznak, mint a papír alapú számlákra. Vagyis a számlákat alapvetően a jogszabályban foglaltak szerint kell őrizni és tárolni.

8.2. Kinyomtathatom e az elektronikus számlát?

Az elektronikus számla csak elektronikus formában marad hiteles. Az adminisztráció elősegítése céljából lehetséges a számlakép (pdf) kinyomtatása, de elektronikus számla kinyomtatott papír alapú képe már nem tekinthető számlának, ezért az elektronikus számlát elektronikus formában kell tárolni

8.3. Hogyan kell megőrizni az elektronikus számlát?

Az elektronikus számlát elektronikus formában kell megőrizni. A megőrzés többféle módon is végezhető:

  1. Saját megőrzés a számlabefogadó saját maga végzi pl. saját számítógépén/szerverén, vagy bármilyen adathordozó eszközön. Javasoljuk, hogy a cég könyvelését tartalmazó könyvtárba mentse le az elektronikus számlát (.x132).
  2. Megőrzés kiszervezése a megőrzéssel kapcsolatos egyes feladatokkal a számlabefogadó ezzel foglalkozó szolgáltatót bíz meg
  3. Megőrzés archiválási szolgáltatónál a törvény szerinti minősített archiválási szolgáltató biztosítja a megőrzés technikai hátterét és jogszabályi megfelelőségét

8.4. Mindenképpen szükséges archiválási szolgáltató igénybevétele a számlák tárolásához?

Nem. A számlákat lehet saját tárolással is megőrizni, csak ekkor a megőrzésre kötelezett maga felelős a tárolás jogszerűségért. Az archiválási szolgáltató megbízásával ezek a feladatok és felelősségek a szolgáltatóra háríthatóak, és nem saját tevékenységben kell kialakítani a tárolási folyamatokat.

8.5. Elfelejtettem lementeni az elektronikus számlát, hogyan tudom pótolni?

Kérjük írjon egy elektronikus levelet az elektronikus levélcímre, az alábbi adatokkal:

  • Cég neve (akire a beszámoló vonatkozik) és cégjegyzékszáma/adószáma
  • Beküldés időpontja
Kollégáink a kérelem beérkezést követő 15 munkanapon belül a beküldő érkeztetési tárhelyére ismételten megküldik az elektronikus számlát.

8.6. A könyvelésnél kizárólag papír alapú számlákkal dolgozunk. Hogy tudom az elektronikus számlákat könyvelni?

Az elektronikus számla eredetije csak elektronikusan létezik. A könyvelésnél – segítségképpen – természetesen kinyomtatható a számláról egy kép, ezt semmi sem tiltja meg, azonban arra ügyelni kell, hogy ez nem minősül eredeti, hiteles számlának. Megőrizni és szükség esetén bemutatni az eredeti elektronikus számlát kell.

8.7. Kizárólag a kibocsátó felelőssége, hogy az elektronikus számla az NAV részére az általa előírt formátumokban rendelkezésre álljon?

Nem, mind a számlakibocsátónak, mind a számlabefogadónak be kell tudnia mutatni az elektronikus számlát valamelyik NAV által előírt formátumban.

8.8 Van-e lehetőség a számlázási adatok módosítására?

A közzétételi díj befizetéséről rendszerünk az elektronikus számlát automatikusan a beküldő cég nevére állítja ki. Amennyiben a számlázási adatokat módosítani szeretnék, kérjük keressék fel Pénzügyi és Számviteli Főosztályunkat a e-mail címen, vagy a következő postacímen (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Pénzügyi és Számviteli Főosztály, 1357 Budapest, Pf. 2.).

9. NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) levéllel kapcsolatos kérdések

9.1. A NAV felszólította cégemet hogy tegyek eleget az elektronikus beszámoló benyújtására, mit kell tennem?

Kérjük olvassa el tájékoztató anyagunkat a NAV elektronikus beszámoló benyújtására felszólító levelével kapcsolatban.

9.2. A NAV felszólított, hogy tegyek eleget az elektronikus beszámoló benyújtására azonban a beszámolót már sikeresen megküldtem, mi a teendőm?

Amennyiben a NAV felszólítását megelőzően már eleget tett benyújtási kötelezettségének és sikeresen megküldte a beszámolót, javasoljuk, hogy ellenőrizze a beszámoló valóban elérhető e honlapunkról (beszámoló keresés) és a benne szereplő adatok (pl.: adószám, cégjegyzékszám) a valóságnak megfelelőek.

Amennyiben nem találta meg beszámolóját, kérjük olvassa el tájékoztató anyagunkat a NAV elektronikus beszámoló benyújtására felszólító levelével kapcsolatban.

10. Technikai jellegű kérdések

10.1. Mi a teendő, ha a PDFCreator alkalmazás telepítése közben vírust jelez a vírusirtóm?

A PDFCreator telepítésekor kapcsolja ki a pdfforge eszköztár telepítését.