nyomtatóbarát verzió

Tisztelt Ügyfelünk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény 2. § (1) bekezdés cb) pontja értelmében, a minisztériumokat érintő szervezeti változások miatt szükségessé vált a számviteli törvény szerinti beszámolók megküldéséhez alkalmazandó elektronikus űrlap fejlécének módosítása Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumról (IRM) Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumra (KIM).

Ugyanezen metódus alapján módosításra került az Ügyfélkapun keresztül elérhető postafiók elnevezése is, így 2010. november 1-jét követően a beszámolók a CEGINFO elnevezésű postafiókra adhatók fel.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az új, CEGINFO kezdetű űrlapok esetében - kompatibilitási okokból - az ÁNYK-ban megjelenő Nyomtatvány név 2010. december 31-ig továbbra is IRMCEGINFO-val kezdődik, a nyomtatvány verziószáma azonban 1.6-ra változik!

2010. november 1-jétől az e-Beszámoló Portálon a fentieknek megfelelően módosított űrlapok lesznek elérhetőek, azonban figyelembe véve az átállás miatt okozott esetleges kényelmetlenségeket, a minisztérium 2010. december 31-ig befogadja az IRM-es fejléceket tartalmazó elektronikus űrlapokat is.

Beszámoló típusa Nyomtatvány megnevezése
Éves beszámoló CEGINFO_10EB_01
Egyszerűsített éves beszámoló CEGINFO_10EB_02
Sajátos egyszerűsített éves beszámoló CEGINFO_10EB_03
Konszolidált éves beszámoló CEGINFO_10EB_04

Ahogy az bizonyára Ön előtt is ismert, az űrlapok használata során elegendő a kiválasztott fájlt feltelepíteni, majd a nyomtatványokban szereplő lapokat értelemszerűen kitölteni. /A nyomtatványkitöltő program az alapfokú számszaki ellenőrzéseket elvégzi./

Természetesen továbbra is van lehetőség a korábban megszokott módon is a beszámolók megküldésére /pdf formátum/. Ebben az esetben kérjük, hogy a CEGINFO_10EB_05 elnevezésű űrlapot tartalmazó fájlt telepítse a keretprogramra. Amennyiben a 10EB_05 űrlapot választja, a mérleg és eredménykimutatás pdf fájlt is elő kell állítania és be kell csatolnia – a korábbi gyakorlatnak megfelelően.

2011. január 1-jétől – a korábbi eljárásnak megfelelően – megváltozik az elektronikus űrlapok száma, amely 10EB-ről 11EB-re módosul:

Beszámoló típusa Nyomtatvány megnevezése
Éves beszámoló CEGINFO_11EB_01
Egyszerűsített éves beszámoló CEGINFO_11EB_02
Sajátos egyszerűsített éves beszámoló CEGINFO_11EB_03
Konszolidált éves beszámoló CEGINFO_11EB_04
Egyéb CEGINFO_11EB_05

Ettől az időponttól kezdődően a 10EB-számú nyomtatványokat a céginformációs szolgálatnak nem áll módjában befogadni.

A beküldés során kérjük erre fokozottan figyeljenek!

Tisztelettel:

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban
Közreműködő Szolgálat